Annak érdekében, hogy megkönnyítsük látogatóinknak a webáruház használatát, oldalunk cookie-kat használ. Weboldalunk böngészésével Ön beleegyezik, hogy számítógépén / mobil eszközén cookie-kat tároljunk. A cookie-khoz tartozó beállításokat a böngészőben lehet módosítani.

           

Munkaruha körkép: Milyen munkaruházatból választhatunk?

2021.11.06.

A munkaruha viselése azok számára fontos, akiknek – foglalkozásukból adódóan – a ruházat valamilyen védelmet kell, hogy nyújtson. Ezek a munkakörök jellemzően az építőiparban és a fémiparban találhatók, de munkaruházatra van szükségük például még az autószerelőknek és a festőknek is.

A munkaruházat funkciója szerint a munkavégzésből adódó fokozott igénybevételtől, gyorsabb elhasználódástól és a szennyeződésektől óvja meg vagy helyettesíti a dolgozó saját ruháját. Ebből adódóan a munkaruházat speciális anyaga ellenáll a nagyfokú igénybevételből adódó szakadásoknak, kopásnak stb. Ezen kívül védelmet nyújtanak viselőjük számára a különféle szennyeződésekkel szemben, ami lehet olyan veszélyes hulladék is, mint az olaj vagy a festék. Munkaruházat viselése indokolt azokban a munkakörökben is, ahol a munka olyan mértékű kosszal vagy szaggal jár, ami a munkavállaló saját ruháját nagy mértékben károsítaná.

Vannak olyan munkakörök, ahol a szabadban való munkavégzés miatt az időjárás viszontagságaival szemben van szükség védelemre, például esőálló ruházat vagy téli munkaruha formájában. Más munkakörökben az a fontos, hogy a munkaruha a dolgozó biztonsága érdekében jól látható legyen; ilyenek például a jól láthatósági munkaruhák.

A munkaruhák előnye, hogy a munkavállaló nem a saját ruháját „viszi a vásárra”, hanem olyan ruházatot visel, amely megvédi vagy akár helyettesíti a saját öltözékét. A munkaruházat további előnye, hogy erős strapabíró Oxford vagy Canvas anyagból készül, megerősített kevlár vagy hő és szikraálló, továbbá strapabíró varrással is rendelkezik. Ezek a tulajdonságai teszik valóban ellenállóvá az igen erőteljes igénybevétellel szemben azokat a munkaruhákat, melyek a legszélsőségesebb körülmények között is megállják a helyüket.

Fontos, hogy a munkaruha egyszerre kényelmes és divatos is legyen amellett, hogy ellenálló és erős, strapabíró anyagból készül. Mivel az érintett munkakörökben általában nehéz fizikai munkát kell végezni és a 10-12 órás műszak is gyakori, ezért rendkívül fontos, hogy a kiválasztott munkaruha minőség és kényelem szempontjából is megfelelő legyen.

A munkaruházat egyik legfőbb jellemzője, hogy anyaga speciális (lehet pamut, kevertszálas vagy softshell) és ellenállósága miatt utcai viselésre nem alkalmas, ugyanakkor a gyártók egyre jobban odafigyelnek arra, hogy a funkcionalitás megőrzése mellett, minél dizájnosabb és divatosabb darabokat állítsanak elő.

Webáruházunkban kizárólag olyan jó minőségű és kényelmes munkaruházati termékeket talál, amelyek rendkívül tartós és ellenálló anyagból készültek, így tökéletesen helyt állnak a jellemzően erős igénybevétel esetén is. Ha olyan munkavédelmi ruházatra van szüksége, amely védelmet nyújt az időjárási viszonyokkal szemben, akkor nálunk jó helyen jár. Abban az esetben is talál nálunk megfelelő munkaruházatot, ha a jól láthatóság a fontos.

Webáruházunkban az alábbi márkák közül választhat:

Széles és változatos kínálatunk lévén könnyedén választhatja ki az Ön számára legmegfelelőbb munkaruházati darabokat, amelyek kiváló minőségük mellett nagyszerű ár/ érték aránnyal is rendelkeznek.

Az alábbiakban megtalálja a nálunk kapható munkaruha típusokat és azok jellemzőit. Talál nálunk többféle munkásnadrágot, felső munkaruházatot és speciális munkavédelmi ruhákat is.

Munkásnadrágok

Webáruházunkban többféle munkásnadrágot talál, melyek különböző igényeknek és igénybevételnek felelnek meg. Ugyanakkor mindegyik darabról elmondható, hogy rendívül jó minőségük mellett nagyszerű ár/ érték aránnyal rendelkeznek.

Kantáros munkásnadrág (kertésznadrág)

Kantáros munkásnadrágjaink vagy más néven munkás mellesnadrágok többféle kivitelben is megtalálhatók webáruházunkban. Ezeknek a munkásnadrágoknak az anyaga lehet 100% pamut vagy kevertszálas, utóbbiak is jelentős pamuttartalommal is rendelkeznek. Emellett megtalálja nálunk az Oxford, Canvas, Softshell anyagokat is, hiszen fontos, a munkásnadrág ne csak strapabíró, de szellős és kényelmes is legyen. Számos modellünk rendelkezik fényvisszaverő csíkokkal vagy jól láthatósági neon színekkel, így nagyobb biztonságot nyújtanak munkavégzés közben.

A kantáros munkavédelmi nadrágok széles választékát találja meg nálunk, melyek a legkülönfélébb munkafeladatok ellátására alkalmasak.

A különböző kantáros munkanadrágok eltérő tulajdonsággal bírnak, mivel más-más szempontoknak felelnek meg a kültéri és beltéri munkavégzésre készült munkásnadrágok. Fontos, hogy a megfelelő anyagú és vastagságú kantáros munkanadrágot válasszuk.

Vannak olyan munkakörök, amelyek esetében fontos, hogy a munkásnadrág ellenálljon a vágásból adódó sérüléseknek. Ilyen például a kertészeti munka vagy a favágás. A megerősített térd rész (Oxford anyaggal és NSP térdvédő betéttel) mindenképp fontos, ha a munkafolyamatok közben térdelni is kell, mint például a parkettázás vagy a hidegburkolás esetében.

A zsebek száma sem elhanyagolható szempont a kantáros munkásnadrág esetében, hiszen ez a munkavédelmi ruhadarab sok munkakörben egyfajta szerszámosládaként is funkcionál. Ha a magasban, egy létrán állva kell elvégezni a munkát, akkor nincs bosszantóbb, mint fel-le mászkálni a létrán a különböző szerszámokért vagy épp a telefonért.

A megfelelő kantáros munkásnadrág kiválasztásához fontos, hogy átgondoljunk néhány alapvető szempontot. Lényeges, hogy milyen munkafolyamatokat kell elvégeznünk, és milyen balesetveszélyes helyzeteknek vagyunk kitéve munka közben, hiszen a kantáros munkavédelmi nadrágunk mindezekkel szemben védelmet kell, hogy nyújtson.

Fontos még az is, hogy milyen környezeti hatásoknak vagyunk kitéve munka közben, mert ezekkel szemben is ellenállónak kell lennie a számunkra megfelelő modellnek.

Webáruházunkban széles választékban talál munkásnadrágokat kantáros kivitelben, de akár női vagy téli bélelt kivitelben is. Ezek a munkanadrágok a legkülönfélébb munkakörülmények esetében is alkalmasak, így biztos lehet benne, hogy kiváló választásnak bizonyulnak majd.

Webáruházunkban választható kantáros munkásnadrágok:

  • Urgent kantáros munkásnadrág
  • Artmas kantáros munkásnadrág
  • Classic kantáros munkásnadrág
  • Professional kantáros munkásnadrág
  • Euroclassic kantáros munkásnadrág

 

Derekasnadrág, munkás deréknadrág

A derekasnadrágok azon túl, hogy mechanikai védelmet nyújtanak viselőjük számára, magasított derékrészük a derék számára is védelmet biztosít. Ez azért fontos tulajdonság, mert a fedetlen derék nem csak kevéssé esztétikus munkavégzés közben, hanem különböző egészségügyi problémák melegágya is lehet. Az így kialakult betegségek megnehezíthetik vagy akár meg is akadályozhatják a munkavégzést. Emellett lényeges, hogy a kiválasztott munkás deréknadrág kényelmes és szellős is legyen, hiszen gyakran 10-12 órás munkaidőt kell eltölteni benne, nehéz fizikai munkát végezve.

Az általunk kínált derekas munkásnadrágok 100% pamut vagy kevertszálas anyagból készülnek, utóbbiak pamutot is tartalmaznak, így ellenállóságuk mellett kényelmesek és szellősek is.

Ezek a munkavédelmi nadrágok egytől egyik rendkívül nagy szakítószilárdsággal rendelkeznek, illetve fényvisszaverő csíkokkal is el vannak látva a nagyobb biztonság érdekében. Emellett NSP térdvédő betéttel is ki vannak egészítve, ezáltal azoknál a munkafolyamatoknál is helyt állnak, ahol sokat kell térdelni.

Kínálatunkban megtalálhatók softshell anyagból készült modellek is. Ennek az anyagnak a fő tulajdonsága, hogy amellett, hogy víz- és szélálló, légáteresztő tulajdonsággal is rendelkezik. Ezen kívül tartós és strapabíró, valamint annak ellenére, hogy tapintásra puha, magas kopásállósággal rendelkezik, ezért tökéletesen alkalmas munkavédelmi ruházat anyagaként is.

Mindezek mellett kínálatunkban olyan derekas munkásnadrágokat talál, amelyek nem csak kényelmesek és praktikusak, hanem divatosak is. Ezek a deréknadrágok tökéletesen alkalmazkodnak a különböző munkakörök okozta kihívásokhoz, legyen az vágásból adódó sérülésveszély vagy a sok térdelést megkívánó munkafolyamatok.

Webáruházunkban választható derekasnadrágok:

  • Urgent derekas munkásnadrág
  • Artmas derekas munkásnadrág
  • Classic derekas munkásnadrág
  • Professional derekas munkásnadrág,
  • Euroclassic derekas munkásnadrág

 

Munkás rövidnadrág


Igaz, hogy a munkavédelmi rövidnadrágok nem biztosítanak védelmet a teljes alsótest számára, bizonyos körülmények között mégis nagyszerű választásnak bizonyulhatnak. A nyári építkezéseken kifejezetten előnyös lehet egy ilyen rövidnadrág, hiszen a munkavédelmi felszerelésnek nem feltétlenül kell a teljes testre kiterjednie. A munkakörülménytől és az elvégzendő munkafolyamattól függően lehet, hogy a munkavédelmi felszerelés csak egy munkáskesztyű vagy épp egy rövid munkásnadrág.

Ezeknek a munkavédelmi rövidnadrágoknak legfőbb tulajdonsága, hogy jól szellőznek, hiszen térd fölött véget érnek. Ezen kívül strapabíróak és ellenállnak a fokozott igénybevételből adódó elhasználódásnak is. Mindezek mellett védelmet is nyújtanak viselőjük számára a különböző sérülésekkel szemben, hiszen vannak köztük vágásálló darabok is. Férfi munkás rövidnadrágjaink azért is fontosak, mert viselésükkel megelőzhető a dolgozók saját ruhájának beszennyezése akár olajjal, festékkel vagy egyéb szennyező anyagokkal.

Munkás rövidnadrágjaink kevertszálas vagy 100% pamut anyagból készülnek, és ennek köszönhetően magas szakítószilárdsággal rendelkeznek, ugyanakkor szellősek és kényelmesek is. Biztonsági szempontoknak is megfelelnek, hiszen a gyártó fényvisszaverő csíkokkal is ellátta őket de az sem elhanyagolható szempont, hogy mindemellett még divatosak is.

Webáruházunkban választható munkás rövidnadrágok:

  • Urgent munkavédelmi rövidnadrág
  • Artmas munkavédelmi rövidnadrág
  • Classic munkavédelmi rövidnadrág
  • Professional munkavédelmi rövidnadrág
  • Euroclassic munkavédelmi rövidnadrág

 

Felső munkaruházati kabátok


Felső munkaruházati termékeink között a különböző időjárási viszonyoknak és az eltérő igénybevételnek megfelelő modelleket talál. Ezeket a termékeinket is jellemzi a kiváló minőség és a jó ár/ érték arány.


Munkáskabát


A munkavédelmi kabát többféle lehet, hiszen ez a ruhadarab lehet téli munkáskabát, munkavédelmi dzseki vagy akár Softshell vízálló munkavédelmi kabát is. Ha a láthatóság a cél, akkor választhat láthatósági munkavédelmi kabátot, amelyben biztonságosan elvégezhetők akár a közúti munkák is, illetve a sötétben is már messziről láthatóvá teszi viselőjét.


Softshell munkavédelmi kabátjaink nem csupán szélállóak, hanem vízálló tulajdonságokkal is bírnak, így mostoha időjárási körülmények között is megállják a helyüket. Ezek a munkáskabátok ráadásul légáteresztő tulajdonságokkal is rendelkeznek, így kényelmesek és szellősek is egyben. A softshell munkáskabátokra jellemző még, hogy tapintásuk ugyan puha, de igen magas a kopásállóságuk.


Softshell kabátjaink mellett webáruházunkban talál kevertszálas anyagból készült munkavédelmi kabátokat, melyeknek anyaga részben pamut, így jól szellőznek és kényelmesek is.


Munkavédelmi kabátjaink fényvisszaverő csíkokkal vannak ellátva, de talál kifejezetten láthatósági kabátokat is, melyeknek anyaga teljes mértékben fényvisszaverő tulajdonságokkal bír.


Abban az esetben, ha téli kültéri munkához van szüksége munkavédelmi kabátra, akkor is a legjobb helyen jár, hiszen téli munkáskabátjaink között egészen biztosan talál megfelelőt. Ezek a Softshell munkavédelmi kabátok vízlepergető és vízálló tulajdonságokkal is rendelkeznek.


Webáruházunkban kizárólag olyan munkáskabátokat talál, amelyek speciális technológiával és kiváló minőségű anyagból készültek. Ennek köszönhetően ezek a darabok strapabíróak, magas a szakítószilárdságuk és még divatosak is.


Webáruházunkban választható munkavédelmi kabátok:

  • Urgent munkavédelmi kabát
  • Artmas munkavédelmi kabát
  • Classic munkavédelmi kabát
  • Professional munkavédelmi kabát
  • Euroclassic munkavédelmi kabát
  • Téli bélelt munkavédelmi kabátok

 

Munkás mellény


A munkavédelmi mellény hasznos munkaruházati viselet akár télen, tavasszal vagy ősszel kell kültéri munkát végezni. Akkor is rendkívül jól használhatóak, ha munkavégzés közben kültér és beltér között kell folyamatosan mozogni.


A munkásmellények rendkívüli előnye, hogy könnyebb mozgást biztosítanak munkavégzés közben, ugyanakkor hatékonyan védik a hidegtől a hátat és a derekat. Ezen kívül védelmet nyújtanak a kisebb mechanikai sérülésekkel szemben.


Munkavédelmi mellényeink egyes darabjai sok zsebbel rendelkeznek, ami meglehetősen praktikus tulajdonságuk, hiszen sok kisebb-nagyobb, a munkavégzéshez szükséges eszközt lehet bennük elhelyezni biztonságosan.


Bélelt munkásmellényeink a téli hidegben is védelmet nyújtanak a kültéri munkavégzés közben.


Munkavédelmi mellényeink strapabíró kevertszálas anyagból készültek, melyek emellett kényelmesek és szellősek is. A polár béléssel ellátott munkavédelmi mellények az őszi-téli hidegben is jó szolgálatot tesznek azoknak, akik akár fűtetlen raktárban dolgoznak, akár kültéren végzik a munkájukat.


Munkásmellényeink fényvisszaverő csíkokkal vannak ellátva, így kedvezőtlenebb látási körülmények között is jobb láthatóságot biztosítanak.  Webáruházunkban talál még neon sárga jól láthatósági fényvisszaverő mellényeket is, melyek a sötétben vagy közút közelében is jól láthatóvá teszik viselőiket, ezzel is elősegítve biztonságukat.


A jó minőség, a funkcionalitás és a kényelem mellett munkavédelmi mellényeink divatosak is és sokféle színben kaphatóak.


Webáruházunkban választható munkavédelmi mellények:

  • Urgent munkavédelmi mellény
  • Artmas munkavédelmi mellény
  • Classic munkavédelmi mellény
  • Professional munkavédelmi mellény

 

Munkáspóló


Sokan vélik úgy, hogy munkáspólónak tökéletesen megfelel egy régi, elhordott darab is, de ez nem így van. A munkáspólók számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyeket egy sima utcai póló nélkülöz, hiszen másféle használatra lett tervezve.


A munkás pólók kifejezetten fizikai munkát végzők számára lettek kifejlesztve. Ebből kifolyólag olyan speciális anyagból készültek, melyek kiemelkedően strapabíróak és a munkavégzés során sokszor tapasztalható izzadás és bőrviszketés is elmarad. Mindezeken felül amiatt sem kell aggódni, hogy az első rossz mozdulatnál esetleg elszakad, hiszen ezek a munkáspólók fokozott igénybevétel esetén is tökéletesen megállják a helyüket.


Pólóink között jól láthatósági pólókat is talál, melyek azokban a munkakörökben is megállják a helyüket, amelyekben kiemelt fontossággal bír, hogy viselője jól látható legyen.


Munkáspólóink többféle fazonban és változatos színekben elérhetők webáruházunkban. Talál nálunk galléros és gallér nélküli fazonokat, valamint elegánsabb vagy épp sportosabb kivitelt. Nálunk nem csak fazonban, hanem színben is gazdag a választék, ezért egészen biztosan megtalálja azt a munkáspólót, amely nem csak funkciójában, hanem kinézetében is tökéletesen megfelel az Ön számára.

 

Munkavédelmi ruha


Munkavédelmi ruháink között egészen biztosan talál olyat, amely megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek az Ön számára fontosak. Legyen az jól láthatósági munkaruha vagy a téli hidegnek ellenálló felszerelés, nálunk jó minőségű és ár/ érték arányú termékeket talál.


Jól láthatósági munkaruha


A jól láthatósági munkaruha fontos szerepet játszik a biztonság fenntartásában és a balesetek megelőzésében olyan járműforgalmas helyeken, mint például az építkezési és ipari területek vagy az útjavítások során.


Ezeken a munkaterületeken a jól láthatósági munkaruha viselése kiemelten fontos, csakúgy, mint az olyan raktárhelyiségekben, ahol targoncákkal is történik a munkavégzés.


A fény- és időjárási viszonyok is indokolhatják a munkavédelmi láthatósági ruha viselését, mert így a járművezetők könnyebben látják a dolgozókat.


A jól láthatósági ruházat többféle lehet attól függően, hogy milyen időjárási körülmények között fogják viselni őket. Nyáron egy könnyű és szellős jól láthatósági mellény ajánlott, míg télen a bélelt, hidegnek is ellenálló jól láthatósági polár kabát vagy bélelt mellény viselése indokolt.


A jól láthatósági munkaruházat sárga, narancssárga vagy piros fluoreszkáló anyagból készülhet, és minden esetben rendelkezik extra fényvisszaverő csíkokkal vagy elemekkel.


A fényvisszaverős munkaruházat nem csupán a jól láthatósági mellényt, hanem a láthatósági nadrágot és jól láthatósági kabátot is magában foglalja. Ezek a ruházati termékek nagy mértékben növelik a munkavégzés biztonságát az autópályán dolgozók, útépítők esetén, de az építőipari munkások számára is indokolt lehet a viselésük.


A jól láthatósági munkaruházat készülhet kevertszálas, softshell vagy polár anyagokból. Minden esetben strapabíró és magas szakítószilárdsággal rendelkező termék a végeredmény, amely légáteresztő, kényelmes és még divatos is.


Webáruházunkban kizárólag olyan jól láthatósági munkaruházatot talál, amely megfelelő biztonságot nyújt viselőjének. Széles kínálatunkban egészen biztosan megtalálja azt a láthatósági ruházatot, amelyre a biztonságos munkavégzéshez szüksége van.

 

Softshell munkaruházat


A softshell munkaruházat valójában 4 az 1-ben tulajdonsággal rendelkezik, hiszen a magas kopásállóság mellett puha tapintású, valamint szél- és vízálló tulajdonsággal is bír. A softshell anyagból készült munkaruházat tökéletes választás, ha kültéren, mostoha időjárási viszonyok között kell dolgozni. Ez az anyag bent tartja a meleget, miközben jól szellőzik. Ez teszi viselését kényelmessé és hosszú órákon keresztül is komfortossá. A softshell a vízálló meleg kabát és a polár között helyezkedik el, mivel jóval vízállóbb a polárnál, és sokkal jobban átlélegzik, mint a legtöbb kabát.


A softshell munkaruházat kapható 3000, 8000 vagy 15000 mm vízmennyiséget lepergető változatban is, tehát minél esősebb időjárási viszonyok mellett kell dolgozni, annál vastagabb rétegre lesz szükség. Igaz, hogy a softshell egy teljesen vízálló esőkabáttal nem tudja felvenni a versenyt, ugyanakkor sokkal szellősebb és kényelmesebb viselet. Ezért hacsak nem egész nap szakadó esőben kell dolgozni, akkor a softshell munkaruházat a tökéletes választás.


Viselése azért is könnyű és kényelmes, mert egy viszonylag vékony anyagról van szó, amely kialakításának köszönhetően nem igényel több rétegű aláöltözetet. Ezért könnyebb viseletet biztosít, mint egy télikabát, amelynek anyaga vastagabb és nehezebb. Ez a tulajdonság kifejezetten jól jön a softshell munkaruhák esetében, hiszen a könnyed mozgás megtartása fizikai munka végzése esetén kifejezetten fontos.


A softshell munkaruházat melegen tartja viselőjét még szélsőséges időjárás esetén is. A biztonságos munkavégzés érdekében ezek a ruhadarabok fényvisszaverő csíkokkal vannak ellátva, illetve jól láthatósági munkaruha is elérhető webshopunkban ebből az anyagból. Az eddig felsorolt kiváló tulajdonságai mellett a softshell munkaruha strapabíró és még divatos is.


Webáruházunkban választható softshell munkaruhák:

  • Urgent softshell munkaruha
  • Artmas softshell munkaruha
  • Classic softshell munkaruha
  • Professional  softshell munkaruha

 

Téli munkaruházat


Bizonyos munkaterületeken akkor sem áll meg az élet, ha igazán hidegre, téliesre fordul az idő. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a kültéren tevékenykedő dolgozók a zord időjárási körülmények ellenére is a lehető legkomfortosabban érezzék magukat munka közben. Ez nem csupán a kényelmüket, hanem a biztonságukat is szolgálja. A hideg időben való munkavégzés a nem megfelelő öltözetben komoly kényelmetlenségeket okozhat, amely könnyen elvonhatja a dolgozó figyelmét magáról a munkáról, amely még akár balesetveszélyes helyzeteket is teremthet. A téli munkavédelmi ruha azért is fontos, mert a munkavállalók csak akkor tudják kihozni magukból a maximumot, ha munka közben valóban melegen és komfortosan érzik magukat a megfelelő téli munkavédelmi öltözetben.


Téli munkavédelmi ruháink között talál téli munkásmellényeket, bélelt munkáskabátokat és még téli bélelt jól láthatósági kabátokat is.


A webáruházunkban kapható téli munkavédelmi ruháink kevertszálas, softshell és polár anyagból készülnek, melyek mindegyike tökéletesen alkalmazkodik a hideg őszi-téli időjárási viszonyokhoz. Talál nálunk vízálló és vízlepergető tulajdonságú téli munkaruházatot is.


Téli munkavédelmi kabátjaink és mellényeink kivétel nélkül strapabíróak, valamint kényelmesek és szellősek. Ezek a bélelt munkásruhák fényvisszaverő csíkokkal is el vannak látva azért, hogy még biztonságosabb legyen bennük a munka, sőt, talál nálunk téli, meleg jól láthatósági kabátokat is.


A téli munkavédelmi felszereléshez elengedhetetlen a bélelt és meleg téli munkavédelmi bakancsok viselése is, amelyek különböző biztonsági fokozatokkal vannak ellátva. Webáruházunkban széles választékban talál a téli, hideg időjárásnak megfelelő munkavédelmi bakancsokat, melyek közül itt választhatja ki a legmegfelelőbbet.

Létrehozva: www.eshop-gyorsan.hu

YzFjNDl